Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A hullámos papagáj története

2008.02.05
A hullámos papagáj története

Madarunk angol neve: "Budgerigar". Az egyik Új-Dél-Walesben beszélt aborigine nyelvből származik és "jó falatot" jelent. Jelezve, hogy az őslakók gyakorlatiasabban szemlélték a világ dolgait, mint mi. Múlt századi beszámolók írják, hogy vadásztak a hullámosra. A rajba bevágott bumeránggal, egy-egy alkalommal akár 25-öt is leterítettek.

Ausztrália kutatói hamar rábukkantak, de hogy személy szerint kinek köszönhető az első példányok eljuttatása Angliából, nem tudjuk. Első leírása 1794-ből származik, Georg Shaw tollából, a "Zoology of New Holland" c. könyvben. 1805-ben már a képet is közlik Shaw-Nodder munkájában, igaz, hogy rajzolatát barnára festették, pedig a fako hullámost ezidőtájt még nem ismerték. Ebben a könyvben a madár latin neve "Psittacus undulatus", azaz hullámos papagáj. A ma is használatos latin fajnev, a "Melopsittacus" John Gouldtól származik (melo = melodikus, azaz dallamos). Gould 2 éves ausztráliai kutatóútján megfigyelte a vad hullámos életmódját, az első élő példányokat is ő hozta Európába. 1846-ban mar Párizsban Saulniernél költött. A szintén francia Jules Delon meg is írta tapasztalatait, nála 1849-ben keltek az első fiókák. Az antwerpeni (Belgium) állatkertben már nagy számú szaporulatot hozott az 1850-es év. Első németországi tenyésztője von Schwerin grófnő volt, 1855-ben. Szaporításában a vezető szerep most meg Franciaországé, ahol a kellemes provancei éghajlatnak köszönhetően évente 100.000 fiatalt forgalmaznak. Felbukkannak a mutációk is - egyenlőre csak egyedi esetekként, meg nem tudnak belőlük állományt létrehozni. Szűk körben persze hírük megy, egyiket-másikat ki is állítják, pl. a londoni Kristálypalotában, de egyenlőre megmaradnak "egyszervolt, hol nem volt" mutációnak. (Ezek majd a '20-as, '30-as években terjednek el.) 1879-ben már olvashatunk a lutinó, a kék, az albino és az opalin színekről. Az import közben teljes gőzzel folyik, 1876-1884 között évente kb. 200.000 db-ot hoznak Európába. Az ausztrál kormányzat veszélyeztetve látja a faj létét, ezért 1894-ben kiviteli tilalmat rendel el, de az európai szaporulatból az igények már kielégíthetőek. A századfordulóra a hullámos papagáj eljut Oroszországba, Japánba, sőt a latinamerikai és afrikai országokban is népszerű lesz. A széleskörű tenyésztés kedvez a mutációk megjelenésének és elterjedésének. 1915-ben napvilágot lát az olajzöld, 1919-ben a szürkeszámyú, 1920-ban a mályva, kobalt, 1927-ben a tarka, 1928-ban a harlekin és a fakó, 1934-ben a szürke, a sárgafejű kék és a búbos. A színváltozatok a II. világháború után is folytatódtak: 1953-ban az ausztrál sávos, 1959-ben a gyöngyösszárnyú (lacewing) jelentkezett, 1972-ben Ausztráliában a szegett (spangl). Hozzánk az első hullámosok 1870 után érkeztek, de a menetrendszerű import az I. világháború után indult meg, Schneider Károly budapesti állatkereskedő jóvoltából. A hullámos papagáj is a két világháború között terjedt el. Angliában, Ausztráliában és az egykori NDK-ban a II. világháború után a kiállítási, a "standard" hullámos szelekciója is elkezdődött. Ez a típus hosszabb, tömegesebb, nagy fejű, széles mellű, torokpettyei is nagyobbak. Tenyésztésével szakosodott madarászok foglalkoznak, így az érintőleges ismertetése sem feladatunk. Makai Pál irt a tudnivalóiról, az érdeklődök olvassák el az ő könyvét!

A standard megjelenése nálunk azt is eredményezte, hogy az igényes tenyésztők elpártoltak a közönséges hullámostól. Mivel a kiállításokon sem bírálható, degradált, másodrendű madárra vált. Könyvecskénk egyik célja az, hogy ne hagyjuk elveszni a "kis" hullámost sem. Ha maguk a madarászok is silánynak, páriának tekintik, egy idő múlva az is lesz. Egy előnye azért van, a madárkedvelők szeretete és máig töretlen népszerűsége.

Magyarországon a közönséges hullámos virágkora az '50-es, '60-as évekre esett. 1949-ben megszűnt a szervezett madárimport, a kínálat a kanárira és a hullámos papagájra szűkült. Igényes tenyésztői ekkor is akadtak, akik "jó hullámos" előállításán fáradoztak. Közülük is ki kell emelni Kovács Antalt. Azok köze a szerencsés kevesek közé tartozott, akik polgári foglalkozásukból adódóan rendszeresen járhattak külföldre, utjairól madarakkal, többek között hullámos papagáj változatokkal érkezett, amelyeket aztán tovább szaporított. 1960-ban könyvet is megjelentetett "Kedvencünk a hullámos papagáj" címmel, cikkekben, előadásokon, kiállításokon is népszerűsítette. A magyar hullámos papagáj tenyésztés történetében kiemelkedő szerepet játszott Surtya Árpád és Péter Géza is. Ok mar a hetvenes évek közepén a "standard" honosításában is reszt vettek. De ez mar egy másik történet.

A hullámos papagáj gyakran szerepelt reklám és játékfilmben. Az 1958-ban készült "Szerelem csütörtök" c. magyar filmben főszereplővé lépett elő. Az alaptörténet: Adott egy idős hölgy, aki annak adja ki szobáját, aki hazahozza elcsatangolt Pityukáját. Adott továbbá egy fiatal pár, akiknek kellene az albérlet. És adottak a mellékszereplők, akik szinten lakásra vannak, vagy pedig, barátságból a fiataloknak akarnak segíteni. Tehát fel Budapest Pityukat haj-szolja. Az egyik sofőrkollega - Kibedi Ervin alakította - nem vesz részt a keresésben, vásárol egy papagájt, hogy betanítsa neki a kívánt mondatot, de a fránya madár csak a "rebetli"-t jegyzi meg, mivel a pilóták gyakran verik a blattot. A néni elfogadja az "Álpityukát", itt a boldog vég. Ebben a filmben mondta volt Benedek Tibor a sokadik érdeklődőnek, aki Pityukat tudakolta nála: "Nézze meg, nem tollas a hátam? Akkor nem vagyok papagáj." Ez később, amikor a film élménye már elenyészett, így vált szállóigévé: "Ne nézzenek madárnak!"

Madarunkról angol és német nyelv-területen könyvtárnyi irodalom született. Rutgers, Radtke, Vins könyveit a tenyésztők nálunk is forgatják. Angliában külön folyóirata van. Nálunk Kovács Antal előbb említett könyve az óta bővített formában azóta megjelent. Bíró Sándor is irt egyet, kifejezetten az egyedül tartott hullámosról. Ezek mar csak antikváriumokban kaphatok. Az összefoglal munkák, Pásztor Lajos, Siroki Zoltán és Romhányi Attila könyvei megemlítik ugyan a hullámost, de már terjedelmük miatt sem bővebben. A magyar madarászok szaklapja, a Díszmadár Magazin rendszeresen közöl hullámos papagájjal foglalkozó cikkeket.

Családkedvencnek a közönséges hullámos megfelel, - sőt, olcsóbb is - s ezt a szerepet a jövőben is meg fogja tartani. De a jövő standardtenyésztői is jobban teszik, ha méregdrága csodamadarak helyett a közönséges hullámos tenyésztésével szerzik meg a szakismeret csínját-bínját.